Attraktor 2008
Először 1970-ben megjelent történelmi regény egy kevéssé ismert szerzőtől. A 13. század első felében játszódik, vagyis pont a hivatalos Ars Magica korszakban. Egy fiatal nemes Ákos Ernye életét követi születésétől a tatárjárás utáni időszakig.
Igazság szerint nem egy kimondottan jó regény (még a kategóriáján belül sem), de nem is kifejezetten rossz. A történet elég nehezen áll össze, a karakterek jelleme nem túl kidolgozott, és néhol nehéz követni ki kicsoda a sok mellékszereplő közt, de jól olvasható a szöveg, és vannak jó részek a történetben.
Az Ars Magica játékosoknak és mesélőknek ezzel együtt kifejezetten ajánlhatom, mert jó leírást ad a korabeli környezetről, emberekről és világról. A történelmi hűség biztos nem éri el a tudományos szintet, de erre a szerepjátéknál amúgy sincs szükség, a regénybeli leírások után viszont könnyebb elképzelni a szerepjátékban megjelenő környezetet. A regény kisebb történetek füzére, amik mint írtam nem igazán állnak össze egésszé, de ezek a rész történetek jól vannak megírva, és sok esetben mint meseötleteket is fel lehet használni.