Varázshegy

Ó Fortuna.
mint a Luna
egyre-másra változol:
majd nagyobbodsz,
majd meg elfogysz;
hej, az élet ronda sor:
gabalyítja
s igazítja
játszva az ember fejét:
mind szegénység,
mind kevélység
olvad tõle, mint a jég.

Ó cudar sors,
esztelen gyors
szeszéllyel forgó kerék!
Rút állapot,
s látszatra jobb,
foszlik, mint a búborék.
Ködfátyolban
alattomban
környékeztél engem is;
tréfád által
csupasz háttal
nyögöm mostan vétkeid.

Jószerencse
kegyes kedve
engem immár cserbehagy,
nyom a bánat
s nyavalyának
kénye-kínja fojtogat.
Még ez órán
a lant húrján
dalt zendítsen ujjatok,
s a balsorson,
mely tör folyton,
vélem együtt sírjatok!