5. kiadás változásai: Gyógyulás

A természetes gyógyulás az 5. kiadás szabályai szerint egy hosszú és koránt sem biztos folyamat. Egy átlagos 0-ás állóképességű ember például csak kb. 30% eséllyel gyógyul fel egy ájulást okozó sebből, és ha sikerül, akkor is akár több évszakig eltarthat. A felgyógyulás esélye magasabb állóképesség esetén jóval jobb, viszont alacsonyabb állóképességgel szinte biztos a halál.

A szabályrendszer a gyógyulást egy állóképesség dobás sorozattal kezeli, ahol a seb súlyosságától függően a dobás eredménye határozza meg, hogy romlik, javul vagy stagnál a beteg állapota. Az, hogy milyen gyakaran kell dobni, szintén a seb szintje határozza meg. Az új sebesülés szabályokkal összhangban minden sebet külön kell kezelni.

A gyógyulás elősegítésének két fő módja van, az orvostudomány és a mágia. Mindkét esetben a gyógyulás dobásokhoz járul pozitív módosító.
Két orvosi jártasság van az 5. kiadásban, a medicina és a seborvoslás. Az előbbi szolgál a betegségek és mérgezések, az utóbbi a fizikai sérülések kezelésére. A két jártasság teljesen elkülönül, egyik sem használható a másik helyett, tehát ha valaki jó orvos akar lenni, mindkettőt fejlesztenie kell.
Az beteget kezelő orvos a jártassága értékét adhatja a dobáshoz. Ez igen komoly módosító, még egy alacsony képzettségű orvos is sokat tehet a betegért. A fenti 0-ás állóképességű sérült gyógyulásánál például egy 2-es jártasságú orvos segítségével, a 30% körüli gyógyulási esélyt 70% körülire lehet növeli. Érdemes tehát majd minden katonát kiképezni a seborvoslásra, mert harc után ez éltetet menthet.

A mágikus gyógyítás nehezebb lett mint a 4. kiadásban, ami egyrészt a végleges Creo varázslatok szabályváltozása, másrészt az új sebesülés szabályok miatt van. Végleges Creo varázslat, így végleges gyógyítás is csak rituáléval lehetséges, ami azzal jár, hogy lassabb elmondani, valamint külön varázslatot kell megtanulni az ideiglenes és végleges gyógyításhoz. Az egyes sebeket természetesen külön kell gyógyítani, valamint a varázslatoknál meg van határozva, hogy legfeljebb milyen nagyságú sebzést gyógyítanak (pl. a Kirurgus gyógyító keze csak könnyű sebeket gyógyít).
Szerencsére a sebek azonnali gyógyításának van alternatívája. A gyógyító varázslatok egy másik csoportja nem közvetlenül gyógyít, hanem a természetes gyógyulást segíti elő, vagyis pozitív módosítót ad a gyógyulás dobásra. A módosító már közepes szintű varázslatoknál is olyan magas, hogy szinte biztosra vehető a gyógyulás. Ez a megoldás persze nem teszi lehetővé, hogy egy kaland közben gyógyuljon fel valaki, de így jobban érvényesül a harc kockázata.

Részletesebben:
Sebesülés zanza