Varázshegy

Boethius - A filozófia vigasztalása

 Hermész Rendjében hagyományosnak számító és leginkább elterjedt mágiaelmélet a platonikus iskola tanításaiból veszi filozófiai alapjait. Ahhoz, hogy érteni lehessen a mágiaelmélet más fajtáit, először a platonikus mágiaelmélettel kell tisztában lenni, mert a többi elmélet mind ehhez viszonyul.

 Ez az irányzat, mint nevéből kiderül, a platonikus, elsősorban neoplatonikus világképre épít, ennek a filozófiai irányzatnak az elgondolásait használja fel a mágikus művészetek megalapozására és magyarázatára. A platonikus hagyomány természetesen nem változatlanul élt tovább a mágusok körében, hanem idővel a körülményeknek megfelelően bizonyos módosulások történtek. A legszembetűnőbb változás, hogy a vallásos beállítottság sokkal kevésbé van jelen, mint a neoplatonizmusban, inkább a világ személytelen jellegét hangsúlyozzák.

 A platonikus filozófiai irányzatnak az egyik legjellemzőbb vonása, hogy az általunk tapasztalható létezőkön kívül feltételez magasabb rendű létezőket is. Ezek tehát nem a mi világunkon belül, vagy a mellett léteznek, hanem metafizikai értelemben a fölött, vagyis egy magasabb szinten. Az ottani létezőket lehet igazán létezőnek, valóban létezőnek nevezni, amiknek a mi anyagi világunk csak halovány árnyképe.

 Ezektől a magasabb létezőktől ered minden evilági dolog léte, és a világban tapasztalható rend. Léteznek az úgynevezett ideák, vagy újabb keletű fordításban formák, amik mintaként szolgálnak a mi világunk számára. A formákat leginkább az érzéki világ dolgainak ideális, tiszta állapotaként lehet elképzelni. Például a szép formája az az abszolút szépség, amihez viszonyítva szépnek nevezhetünk bizonyos dolgokat. Másképp megfogalmazva, a szép formája nem egy szép kép, nem egy szép lány, nem egy szép táj, hanem tisztán maga a Szép és semmi más, és az itteni szép dolgok, csak azért szépek, mert részesednek a szép formájából. A forma az ami a belőle részesedő érzékelhető dolgokban közös, ami a lényegük. A fogalmaink tehát nem véletlenül olyanok amilyenek, nem véletlenül nevezünk szépnek vagy jónak valamit, hanem a magasabb léttel bíró formák alapján.

 A formák szellemi léttel bírnak, vagyis nem az érzékelés, hanem csak az értelem számára megragadhatók. A valódi igaz tudás csak az örök, változatlan formák megismerésével lehetséges, a változékony tapasztalati világ megfigyelése csak bizonytalan vélekedéshez vezethet.

 A mágikus művészetekben való jártasság, az azoknak megfelelő formák ismeretét jelenti. Például egy Terram művészetben jártas mágus azért tud jól a föld alapú dolgokra hatni, mert jól ismeri a Terram vagyis a föld formáját, más szóval tudja azt, hogy mitől is föld a föld.

 A mágikus művészetek elsajátításának két módját ismerik a mágusok. Az egyik a könyvekből való tanulás, a másik a tapasztalat, ami leggyakrabban a nyers vis vizsgálatát jelenti. Azonban ez a két mód visszavezethető egyre, méghozzá a művészetekhez tartozó formák misztikus megtapasztalására. Az olvasás és a tapasztalatszerzés csak azt a célt szolgálja, hogy elindítsa és irányítsa a mágust az adott formával való szellemi egyesülés felé. A tanulásnak ez a misztikus eleme a legtöbbször csak elméletileg van jelen, gyakorlatilag a legtöbb mágus sokkal hétköznapibb módon törekszik a Művészetek elsajátítására.

 Több szintje van a létezőknek a mi anyagi világunk "felett". Ezeket néha szokták isteneknek is hívni, de a Renden belül inkább személytelen jellegűnek tartják, és ezért nem egészen találó ez a megfogalmazás. A mágusok általában három ilyen szintet különböztetnek meg.

 Ezek közt az első az amit leginkább csak Egynek hívnak. Az Egy minden létező eredete, ezért igazából nem is sorolják a létezők közé. Egységes, örök, változatlan, nem cselekszik, nem gondolkodik és nem akar. Valójában nem is igen lehet állítani róla semmit, csak azt, hogy ő a Jó, mert a fogalmaink megkülönböztetésre épülnek, és az Egy teljesen egységes. Tulajdonképpen annyit érdemes tudni az Egyről, hogy ez a forrása mindennek, de lényegénél fogva nem játszik további szerepet a mágiaelméletben.

 Ezt követi a szellemi világ. Ez az Egyből emanáció, túláradás folytán keletkezik, ami a keresztény isteni teremtéssel ellentétben nem akaratlagos hanem szükségszerű folyamat, és nem okoz változást az Egyben. A szellemi világ az ahol a fent említett formák találhatók, tehát itt van az a minta, ami alapján az anyagi világ meg lett alkotva. A szellemi világ mágusok számára hallatlanul fontos, mert az abban megnyilvánuló mintának megfelelően képesek varázsolni.

 A szellemi világ nem áll közvetlen kapcsolatba a tapasztalati világgal, hanem a Világlélek biztosítja ezt a kapcsolatot. A Világlélek az aki megformálja a mi általunk tapasztalt világot a Szellemben található mintának megfelelően. Egyesek szerint a Világlélek ahhoz hasonlóan tölti ki a világot mint az emberi lélek a testet, mások szerint viszont csak az égi szférákat tartja mozgásban, és az égitestek mozgása az, ami meghatározza a földi eseményeket.

 Ez az a pont a platonikus mágiaelméletben, amikor a vallási kérdések elő szoktak kerülni. A mágusok nagy része egy személytelen felsőbb rendben hisz, ami mindenre kiterjed, de elkerülhetetlen, hogy valamilyen véleményük legyen a vallások, elsősorban a keresztény vallások tanításaival kapcsolatban. Leginkább a Világlelket szokás azonosítani a keresztény teremtő és fenntartó Istennel, de vannak akik az Egyet azonosítják Istennel, és vannak olyanok is akik Istent a Világlélektől függetlenül de azzal egy szinten képzelik el. Hermész isten kultusza is fennmaradt néhány varázslónál. Ők a Hermésszel azonosított Világlelket egyfajta isteni mágusnak tekintik, mert ő az aki a leghatalmasabb varázslatot hajtja végre a világ fenntartásával és igazgatásával. Ezek a mágusok a saját varázslásukat a Világlélek tevékenységéhez hasonlítják, mert kisebb mértékben, de hasonló módon hatnak a saját lelkükkel az anyagi világra, mint ahogy a Világlélek teszi azt. Egy további érdekes és elterjedt elképzelés az, hogy a Világlélek mellet négy nagy lélek létezik. Az egyik Isten, a másik Sátán, a harmadik Hermész és a negyedik a tündérek meg nem nevezett istene. Ők egyrészt hatnak a közös anyagi világra, másrészt saját világokat is teremtenek. Ez az elképzelés nagyon jól magyarázza a négyfajta aurát és a hozzájuk kapcsolódó régiókat és világokat.

 Összességében azt lehet mondani, hogy a platonikus mágiaelmélet próbál nem foglalkozni vallási kérdésekkel, így nem alakult ki egy többség által elfogadott, meghatározó álláspont.

 A felsőbb létezők után szólni kell az anyagról is, ami azoknak az ellentéte. Az anyag itt nem a követ vagy a fémet jelenti, hanem egy nehezen érthető elvont fogalom, ami csak mint a felsőbb létezők, a formák hiánya fogható fel. Az anyag a mérték nélküli, nincsen kiterjedése, tömege, színe, egyáltalán semmilyen tulajdonsága nincs, teljesen meghatározhatatlan. A mi világunkban az anyag az ami a homályosságot, a mértéktelenséget, a bizonytalanságot, a rosszat viszi. A rossz dolgok tehát azért rosszak, mert eltávolodtak az ideális formáktól az anyag vagyis a Jó hiánya felé. Például egy teljesen egészségeshez képes a beteg ember eltávolodott az ideális állapottól, valamilyen szempontból hiányossá vált. Ugyanakkor az anyagot a szellemi formák befogadójának is tartják, és így mint befogadó mégiscsak bír valamilyen léttel, ha nem is önálló léttel. Ebből következik, hogy az érzékek számára adott dolgok anyagból és formából állnak.

 Ezt az egész rendszert elég jól szemlélteti a Nap hasonlat. Ebben az Egyet a Nap, a fény forrása jelképezi, míg az anyagot a sötétség, a fény hiánya, az érzéki világot, pedig a fénysugarak végső határa, mikor már majdnem belevesznek a sötétségbe.

 Minden ember, és így a mágusok is, értelmes lélekkel rendelkeznek, ami egy anyagi testbe van zárva. A végső cél az kéne hogy legyen, hogy a lélek megszabaduljon az érzéki világ fogságából. Ehhez a mágusok szerint a mágia gyakorlásán keresztül vezet az út. A mágia Művészeteinek elsajátításával a mágus egyre közelebb kerül a szellemihez, míg végül sikerül elhagynia minden evilágit, és lelke elszakad az anyagi testétől, ami a végső szürkületekben nyilvánul meg. Azonban ez a megváltás tan inkább csak elméletileg van jelen a Renden belül, a mágusok nagy része nem igazán törekszik rá. Nem tagadják ennek fontosságát, de gyakorlatilag inkább evilági célok vezérlik őket.

 Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a korai időszakban a lélek újjászületésének elmélete is jelen volt a platonikus mágiaelméletben, de ez valószínűleg keresztény hatásra idővel háttérbe szorult.

 Az eddig leírtak az általánosan elfogadott nézeteket jelentik, ami nem jelenti azt, hogy egyes kérdésekben ne vitatkoznának a platonikus mágiaelmélet képviselői. Erre egy jellemző példa a vis, vagyis a mágusok varázslatainál használt rejtett erő természetéről folyó vita. A visről a legtöbben azt tartják, hogy az az égi erő, amivel a Világlélek formálja meg az anyagot, és a mágusok ezt használják fel varázslataiknál. Velük szemben állnak azok, akik a vist az anyaghoz kötik. Szerintük az anyag az ami a mozgást, a változást hozza a világba, míg a formák az állandóságot adják. Mivel a varázslat változtat valamit a világon, ezért a varázserő az anyaghoz kell közel álljon. A többségi álláspont védelmezői ezzel szemben azt szokták felhozni, hogy a Technikákhoz is tartoznak szellemi formák, márpedig a Technikák a változásokat határozzák meg. Ezt azzal próbálják az anyagi vis hívei kivédeni, hogy a Technikákhoz kapcsolódó formák azt határozzák meg, ami a változásokban állandó. A mágusok varázslata viszont a folyamatok állandóságának rendjét töri meg. Természetesen még számtalan érvet lehet felhozni mindkét oldal mellett és ellen, de itt nem akarom részletesen ismertetni ezt a vitát.