5. kiadás változásai: Mester varázslat

A 4. kiadásban a mester varázslat annyiból állt, hogy az egy évszak alatt mesteri szintre hozott varázslatot könnyebben és biztosabban lehetett elmondani. Az 5. kiadásban lényegesen kibővültek a lehetőségek.
Minden ismert varázslathoz tartozik egy jártasság, amit a jártasság szabályok szerint lehet tapasztalati ponttal növelni (gyakorlással, kalandozással, könyvből, stb.).

Hárságyi kurír (1225)

  • András király Erdélyben területet adott a Teuton lovagrendnek, de a lovagok egy független államot kezdtek kiépíteni, ezért a király katonai erővel űzte el őket. A lovagok ezután a Balti tengernél telepedtek le, és hozták létre államukat.
  • Provanceban sorra indítják egymás ellen a varázsló háborúkat az albigens háborúban résztvevő és az ezt ellenző mágusok. A mérsékeltebb quesitorok közvetíteni próbálnak a felek közt, eddig nem nagy sikerrel.

5. kiadás változásai: Varázslás szövegből

A 4. kiadás lehetőséget adott arra, hogy egy mágus egy letisztázott varázslat leírás alapján a varázslat megtanulása nélkül is elmondhassa az adott varázslatot. Ennek a fő szerepe az volt, hogy olyan speciális, ritkán használt varázsaltokat, mint például egy torony teremtése, ne kelljen egy évszakot eltöltve megtanulni.

Jellemvonások

Az Ars Magica a személyiség meghatározására a jellemvonás rendszert használja.

Hárságyi kurír (1224)

- Zavaros hírek érkeznek a Provancei tribunáléból az ott folyó albigens keresztes hadjáratból. Állítólag egyes helyi mágusok nyíltan harcolnak a keresztesek ellen, a quesitorok pedig több mágust elítéltek vadászatot írva ki rájuk. Pontos információik még a mereceréknek sincsenek.
- A Guernicus ház rendkívüli tanácskozást hívott össze a quesitoroknak.
- II. András III. Honorius pápa közbenjárására kibékül Béla királyfival, aki ismét átveszi Drávántúl kormányzását.

Hárságyi kurír (1223)

- II. Fülöp Ágost meghal. VIII. Lajos Franciaország új királya. Lajos elszánt az albigens eretnekek elleni harcban.
- III. Honorius pápa hivatalosan jóváhagyja a Ferences rend megalapítását.
- Egy keletről jött nép a Kalka folyónál legyőzi az orosz fejedelmeket és a kunokat.
- Béla királyfi visszaveszi Máriát, és VI. Lipót osztrák herceghez menekül.
- Medvéshez kötődő embereket öltek meg Füzeszigettől nem messze.
- Valamilyen titkos tanácskozás zajlott Varázshegyen.

5. kiadás változásai: Gyógyulás

A természetes gyógyulás az 5. kiadás szabályai szerint egy hosszú és koránt sem biztos folyamat. Egy átlagos 0-ás állóképességű ember például csak kb. 30% eséllyel gyógyul fel egy ájulást okozó sebből, és ha sikerül, akkor is akár több évszakig eltarthat. A felgyógyulás esélye magasabb állóképesség esetén jóval jobb, viszont alacsonyabb állóképességgel szinte biztos a halál.

Tartalom átvétel